A fuvarozás szereplőinek sem árt figyelni az EKAER-re

fuvarozas2.jpg

Bár előző írásunk is a szállítmányozással kapcsolatos adminisztrációs terhekről szólt, de mivel márciustól már keményen büntet a NAV, úgy érezzük, hogy érdemes a témával még egyszer foglalkozni.

Az EKAER több ezer hazai és külföldi vállalat napi folyamataira és a fuvarozás szereplőire is hatással van!

Az EKAER (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) névre keresztelt rendszer lényege, hogy az adóhatóság által működtetett elektronikus rendszerben kell eleget tenni a közúton szállított árukkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségeknek.

Az EKAER azt hivatott ellenőrizni, hogy az Európai Unió más tagállamából Magyarországra, vagy Magyarországról az Európai Unióba irányuló, illetve a Magyarországon belül megvalósuló, a termék közúti fuvarozásával összefüggő adókötelezettségek teljesülnek-e.
Az EKAER szám megállapításához magáról a szállított termékről is részletes információkkal kell ellátni a hatóságot még a fuvarozás megkezdése előtt.

Mit tartalmaz a bejelentés?

A bejelentésnek több adatot kell tartalmaznia. Meg kell adni a feladó, a címzett, valamint az áru adatait (általános megnevezését és VTSZ számát, bruttó tömegét), ezen kívül szükség lesz a szállító jármű rendszámára is.
Ezeken túl meg kell adni a termék veszélyességi bárca számát is, amennyiben veszélyes terméket szállítunk.

Ha a fuvarozás célja termékbeszerzés vagy értékesítés, akkor a rakomány adó nélküli ellenértékét kell regisztrálni, ha viszont más célja van a fuvarnak, akkor az adó nélküli beszerzési árát, illetve előállítási értékét kell beírni.

Ezeket az adatokat egy elektronikus felületen kell beírni, csupán internetkapcsolatra van hozzá szükség. Ha ez megvan, a rendszer kiad egy EKAER számot, mely 15 napig érvényes (későbbi fuvarozás során már nem lehet felhasználni). Ez a szám arra való, hogy azonosítsa az árut a közúti fuvarozás alatt.
Aki a bejelentést megteszi, az felelős azért, hogy az EKAER számot a fuvarozó, vagy a fuvar szervezője is tudja, neki ugyanis egy esetleges ellenőrzés során azt be kell mutatnia.

Az útdíjrendszernek köszönhetően az áru folyamatosan nyomon követhető, mégpedig a rendszám bejelentésének segítségével. A rendszám jelenti ugyanis a kapcsolatot az útdíjrendszer, valamint az EKAER rendszer között.

Az EKAER rendszerrel kapcsolatosan a fuvarozónak gyakorlatilag semmilyen felelőssége nincsen, az útdíjrendszer használata viszont a fuvarozó felelőssége.

Ugyanakkor a fuvarozónak sem árt figyelnie, mert adott esetben az áruval együtt a hatóság akár a járművet is lefoglalhatja a bejelentés nélkül folytatott tevékenység eszközeként.

A fuvarozónak tehát nem kötelező, de erősen ajánlott ellenőriznie, hogy az adott rakomány EKAER szám és/vagy FELIR köteles-e, és hogy a feladó teljesítette-e bejelentési kötelezettségét a rakomány berakodását megelőzően.

Rosas Logisztikai Kft – Ahol a fuvarozás valóban gördülékenyen működik

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük