Szállítmányozás

Rendelt már a Távol-Keletről? Az Ön ajtójába ígérték a kézbesítést?

Sokszor fordul elő, hogy amikor a világ egy másik pontjáról rendelünk valamit, a termék útnak indítását követően hátra dőlünk és már csak várjuk, hogy megérkezzen. A gyártónak átutaltuk a számlát, ők pedig biztosítottak minket, hogy ide juttatják hozzánk a rendelést.

Sajnos ez nem így szokott történni. A nemzetközi szállítmányozásokat a Nemzetközi Kereskedelmi Feltételek (International Commercial Terms), röviden INCOTERMS szabályozzák. Amit tudni kell, hogy a gyakorlatban ezek nem kőbevésett szabályok, hanem inkább irányelvek. Ezek határozzák meg, hogy a feladó és megrendelő, az A-ból B-be történő szállítás során mit vállal, miért felel.

Csalódnia kellett, mert jelentős plusz költségekkel, vagy késéssel érkezett meg a szállítmány?

És itt jönnek a képbe a Paritások, angolul Shipping Terms. Egy három betűből álló kód és egy városnév, amely azt jelöli, hol adja át az eladó a vevőnek a terméket. Ezt általában fel szokták tüntetni a számlán, de előfordul, hogy lemarad.

Tipp: ha nem szerepel a számlán pl. CIF Budapest, CFR Koper, stb… mindenképp kérdezzen rá a gyártónál.

Nagyon sok partnerünk szenvedte el, hogy ezek nem voltak letisztázva még a megrendelés előtt és az áru megérkezésekor kaptak értesítést, hogy valahol, Európa egy kikötőjében „félre rakták” a szállítmányát, vagy több ezer eurós költségeket kellett kifizetnie, amikről korábban szó sem volt.

Ha már megrendelte a tengeri szállítmányt, mindenképpen keressen minket.

Lassú István : Logisztikai vezető

Lassú István

Logisztikai vezető

Őrködőm, hogy a szállítmánya rendben megérkezzen a rendeltetési helyére és mindeközben arra törekszem, hogy időt szabadítsak fel Önnek.

Nézzünk két példát:

CIF Trieste, vagy CFR Hamburg paritással történt a tengeri szállítás Kínából, így Önnek meg kell oldania a tengeri konténer fuvarozását, a saját telephelyére, ami mondjuk Budapest. Azt sem tudja kitől, de kap egy értesítő emailt – ha szerencséje van, angolul -, ami tartalmaz egy csomó díjat, különböző megnevezésekkel, Handling, Demurrage, Exchange fee, DO, stb… Az email alján pedig szerepelnek a feltételek, ami olyan jogi és szakszavakkal van teletűzdelve, amiket értelmezni sem lehet. A telefont nem veszik fel, mert lefoglalja őket a rakományok adminisztrációja és Önre van bízva, hogy oldja meg a szállítmányozást Triesztből.

Ha csak néhány palettányi rakományról van, ami Hamburgban, vagy Koperben ragadt, hasonló okok miatt, ugyanígy kezdődik az ügymenet. A szállítás annyiban más, hogy nem egy teljes tengeri konténer, hanem annak csak egy részét képezi a fuvar. Illetve az is nehezíti a dolgokat, hogyha Hamburg, vagy Koper volt a tengeri konténer kirakodási helye és a kikötési helye együtt, akkor még csak nem is Magyarországig szervezték meg Önnek a szállítást. A teljes konténer ebből a szempontból még szerencsésebb, mert nem ott Hamburgan, vagy Triesztben kell hozzá várni több, másik fuvarra váró árut, aminek a végcélja Budapest.

A lényeg: ha CIF Budapest / CIF Koper / CIF Trieste / CIF Hamburg / CFR Budapest / CFR Koper / CFR Trieste / CFR Hamburg szerepel valamelyik okmányon, ami alapján Ön rendelt egy terméket, mindenképp keressen minket, mert a tengeri szállítás és a kikötőtől történő fuvarozás során is segítségre lesz szüksége.

Megbízható, pontos partnert keres, aki segítségére lesz a szállítmányozás megoldásában?

Ha olyan csapatra van szüksége, amely több tonna árut vagy egyetlen raklapot is képes szállítani, akkor a legjobb helyen jár. Kapcsolatban állunk közúti fuvarozó cégekkel, futárszolgálatokkal, légi, vasúti és tengeri szállítmányozási ügynökségekkel.

A tervezés hatalmas előnyt jelent az Ön vállalkozása számára. Ne hagyja utolsónak a teendői listáján!

Hosszú távú partnerségünk alapja, hogy küldeménye a megfelelő időben, a megfelelő helyre és természetesen a megfelelő állapotban érkezzen meg. Legfőbb célunk partnereink sikere, mert ez garantálja együttműködésünket a jövőben is.

Lehetősége van választani FTL és LTL fuvarozási módok közül.

Full Truckload (vagyis FTL) esetén, kizárólag az Ön szállítmánya van az autón. Ezt abban az esetben érdemes választani, ha a rakománya legalább 80-90%-ban kitöltené az autót, a rakományának egy meghatározott napon/időpontban kell megérkeznie és szeretné, ha a szállítmányozó kizárólag az Ön szállítmányára figyelne.

Less than Truckload (vagyis LTL) esetén az autó több részrakományt gyűjt össze. Ezt abban az esetben érdemes választani, ha a rakománya nem tölti ki a kamiont, vagy a költséghatékonyság fontosabb, mint a tranzitidő.

Egyetlen raklapot is vállalunk, ami a csomagküldő szolgálatokkal nem lenne gazdaságos.

Továbbá furgonos express kézbesítési opciót is választhat 5-10 palettáig, mely akkor érdemes, ha a rakománya sürgős, gyorsabb szállítást igényel, mint az LTL.

Ha nem biztos, melyik szállítási mód lenne a legkedvezőbb forduljon hozzánk bizalommal és segítünk a döntésben!

A legolcsóbb áru szállítást keresi? ne menjen tovább! Erre van tengeri megoldásunk.

Gyorsan kell kis vagy közepes mennyiségű áru? Már repülünk is!

Egy szállítás, ami gyorsabb, mint tengeren, de olcsóbb, mint a levegőben? Vasút a megoldás.